Sequestered Voices

<--

A történelemben vannak időszakok, amikor fülsüketítő a csend. Valahogy így telt az elmúlt hét vége és az új hét első napja is, miután péntek éjfélkor példátlan költségvetési megszorítócsomag, az úgynevezett szekvesztráció lépett életbe az Egyesült Államokban.

A világ vezető hatalma nyolc-tíz százalékkal költ kevesebbet a belföldi és védelmi fejezetekre, több százezernyi közszolga állása, megannyi közfunkció ellátása, a bátortalan gazdasági kilábalás került veszélybe, ám az angolszász dominanciájú fősodrú média hallgat az ügyről, nem játsszák el nekünk a hattyú halálát, de még a vészharangok sem kondultak meg – pedig ha valamiben, ezekben a „karakterszerepekben” ők újra meg újra bizonyítani képesek a globális pánikszínpadon.

Ott van a hír a címlapokon, de alul, a futottak még kategóriában, miközben a sajtószabadság avatott bajnokai arról harsognak, hogy lehet-e nem beavatkozni Szíriában, tud-e demokratikusan választani Afrika, vagy hogy az új amerikai külügyminiszter nagyon szeretné, ha az arab tavasz üdvözítő hatásait nyögő Egyiptom felvenne már egy kis IMF-hitelt. A színes híreket kedvelők meg kapnak eróziós lyuk nyelte floridait és bélpanaszokkal küzdő brit koronás főt. Ott vannak régi jó ismerőseink, az amerikai kézben lévő hitelminősítők is, amelyek nem tűnnek különösebben izgatottnak, sőt, még némi optimizmusuknak is hangot adnak, amikor úgy vélik, hogy „az amerikai gazdaság várhatóan nem fogja nagyon megszenvedni a márciussal életbe lépett költségvetési megszorításokat”. A szélsőségessé váló washingtoni politikai szembenállás valóságával mit sem törődve – amelynek köszönhetően jutott idáig Amerika – nem átallanak olyan előrejelzéssel szolgálni, miszerint „a megszorítóprogram csak átmeneti ideig lesz érvényben, és már a második negyedévben hosszú távra szóló, kiadáscsökkentési és bevételnövelő intézkedéseket egyaránt tartalmazó csomag lép a helyébe”.

Némi iróniától sem mentesen nem lehet nem gratulálni ehhez a teljesítményhez. Különösen innen, e „demokráciadeficites” hazából, amely ellen az összes piac- és árfolyamingató kommunikációs trükköt nem átallottak bevetni csak azért, mert nem volt hajlandó az érdekeivel ellentétes úton járni az elmúlt három évben. Komolyan mondom, érdemes lenne a nyugati médiából néhány vezéregyéniséget tanulmányútra Pestre küldeni, hogy egynémely „elnyomott” baloldali szerkesztőségben beleszippanthassanak a valódi sajtószabadság levegőjébe. Mert nagyon úgy tűnik, hogy ami a lényegi folyamatok tálalását és tárgyalását illeti, abból igencsak hiány van náluk. Jut eszembe, ez az angolszász sajtó az, amelyről – hidegháborús tanulmányok nyomán – egyre inkább kitudódik, hogy titkosszolgálatoktól delegált munkatársak révén szabták a témákat, irányították a közhangulatot anno.

De minden rosszban van valami jó is. Az ilyen pillanatok azok, amikor – legalábbis a látni akarók számára – a napnál is világosabban megmutatkozik az aktuális nyugati rezsim valódi természete, amely a hazugságok, féligazságok célzott alkalmazásával, az ellenfelek hiteltelenítésével és elhallgattatásával a szabadság látszatát fenntartva kényszeríti rá akaratát áldozataira. Mert tisztán látni terhes, de azért mégiscsak jó dolog, korunk túltechnologizált információdömpingje közepette meg pláne az.

Különben minden érdekünk azt kívánja, hogy a „csúcs után” az Egyesült Államok találja meg a helyét, hozza helyre gazdaságát, és az elmúlt időszakkal szemben sugározzon végre stabilitást, ahogy egy nagyhatalomhoz illik. Szándékosan ne ingassa a válság utáni túlélőkkel teli csónakot, de ne is fedje el saját állapotát azok elől, akikkel a jövőben együtt akar utazni. Mert éppenséggel azt akar, sőt, az elmúlt napokban, hetekben mintha sürgőssé vált volna a dolog.

Na persze azt, hogy az Európai Uniónak szabad kereskedelmi megállapodást kell-e kötnie egy ilyen rovott múltú játékossal, igencsak meg kell gondolni.