A Catch-22 and the Internet

<--

Nyilván sokat segítene a nélkülözésektől szenvedő kubaiakon, ha az amerikai légierő bombázni kezdené az országot. Miami polgármestere, a kubai gyökerű Francis Suarez szerint minimum fontolóra kellene venni a katonai beavatkozást, persze szigorúan nemzetközi koalícióban, nehogy valaki az amerikai imperializmust kezdje emlegetni. A várható szövetségesekről talán csak annyit, hogy az ENSZ Közgyűlése nemrégiben 184:2 arányban ítélte el az Egyesült Államok Kuba-ellenes gazdasági szankcióit, a kérdésben egyedül Izrael állt az USA mellé. Különben is, az amerikaiak kubai katonai kalandjai rendre az arrafelé inkább balra hajló nacionalizmust erősítették, és az érintettekben eddig még egyszer sem keltették a vágyott szabadság elérkeztének érzetét. Akkor már több értelme van Joe Biden felvetésének, hogy az Egyesült Államok esetleg felülről, a világűrből biztosíthat internetelérést a kubaiaknak, akiket saját kormányuk elzárt a világhálótól. A demokráciapárti mozgalmaknak nyújtott támogatás ugyanis nem „intervenció”, hanem minden demokráciában élő társadalom kutya kötelessége. Persze felmerül a kérdés, hogy ha technikailag megoldható a derült égből jövő internet, akkor eddig miért nem adták meg azt a kubaiaknak, meg esetleg másoknak is. A diktatúrák ezt nyilván a belügyeikbe való beavatkozásnak tekintenék, de hát a diktatúrák csak hadd hápogjanak. A kubai forradalom és az azt követő, egyre kevésbé forradalmi rezsim több mint hatvan éve táplálkozik az Amerikával való szembenállásból. Minden nyomort, a vezetők minden balfogását rá lehet fogni az embargóra. De a szigetországhoz való viszony az Egyesült Államokban is belpolitikai kérdés: Florida fontos választási terep, 2000-ben például 537 itteni szavazaton múlott, hogy az internet és a környezetvédelem jelentőségét korán felismerő Al Gore helyett George W. Bush és az iraki háború következett. Az államban élő másfél millió kubai származású szavazó zöme élesen kommunistaellenes – és republikánus. Biden Floridában tavaly viszonylag simán veszített, mert Donald Trump sokat kommunistázott és visszavágta a Barack Obama idején tett nyitási kezdeményezéseket. Ezzel visszatért a korábbi évtizedek látványosan eredménytelen embargópolitikájához, amely cinikusan az amerikai választási érdekeknek rendeli alá a kubaiak esélyét a jobb életre: garantálja a floridai szavazatokat, egyben a szigetországban a status quót. Az elmúlt napok eseményeiből nehéz megítélni, merre fordul a Castrók utáni Havanna. A terv alighanem az óvatos piacosítás az egypártrendszer megőrzésével, vagyis a kínai-vietnámi modell, de ebből most csak a kemény kéz látszik: már több száz demonstrálót vettek őrizetbe. Ha a rezsimnek nem sikerül valahonnan sürgősen mézet szereznie a madzagra, akkor minden borulhat, mert a kubaiak, különösen a fiatalok, végre élni szeretnének. A robbanás senkinek sem érdeke, de elkerüléséhez több kell az elcsépelt szólamoknál. A róka és a csuka még mindig nem tudja elengedni egymást, bár Biden ötlete az internettel legalább valami új.