Zero Moral Basis

<--

A sokadik hazánk elleni támadás közepette interjút készítettem Thomas O. Melia amerikai külügyi államtitkár-helyettessel, amelyben megkérdeztem, hogy az elmúlt időszak háborúi, Guantánamo és a többi nyomán maradt-e az Egyesült Államoknak morális alapja demokratikus kritikák megfogalmazására Magyarországgal szemben.

„Nem hiszem, hogy ezek az ellentmondásos ügyek gyengítenék a morális autoritásunkat” – ütötte el kérdésemet némi körítéssel megtoldva az interjúalany, miközben szemüvege mögött tekintete valóban azt a tanult értetlenséget tükrözte, mely oly jellemző az amerikai diplomatákra, ha ilyesfajta szembesítéssel találkoznak.

Nem tudom, hogy a 2001. szeptember 11-e óta eltelt időszak, vagy akár a hidegháborús CIA-akták tömeges (persze részleges) nyilvánosságra hozatala óta milyen naiv lelkeknek lehetnek illúzióik az Egyesült Államok morális autoritásával kapcsolatban, mindenesetre most, hogy az Obama-kormányzat újabb demokratikus botrányokba keveredett, itt az újabb, kitűnő alkalom leszámolni velük. A minket némi helytartói gőggel megfűszerezve kritizáló – mellesleg éppen liberális demokrata kabinet által irányított – nagyhatalom államgépezete minden jel szerint illegálisan szerezte meg a legnagyobb amerikai hírügynökség újságíróinak és szerkesztőinek híváslistáját egy tényfeltáró munka kapcsán; az adóhivatal „rámászott” a konzervatív elkötelezettségüket véka alá rejteni nem kívánó vállalkozásokra; a tragikus bengázi támadás kapcsán pedig Hillary Clintonék kozmetikáztak, vagy ha úgy tetszik, cenzúráztak jelentéseket. Szép kis „bűnlajstrom” egy olyan kormányzattól, amely roppant határozott tud lenni, amikor a kis Magyarországot kell leckéztetni állítólagos „demokráciadeficitje” miatt! Persze tegyük hozzá, ezek apróságok a különböző ügyek ismert és sejthető volumenéhez képest, amelyek miatt az amerikaiaknak pláne nincs alapjuk kritizálni minket. Mert az értelmetlen háborúkban elpusztított százezrek, a terrorizmus gyanújával elhurcoltak és megkínzottak, az üzleti és geopolitikai érdekekből támogatott diktatúrákkal történő együttműködés bizony nem emeli őket semmilyen morális piedesztálra, sőt. Ha ténylegesen működne a nemzetközi jogrend, és annak érvényt lehetne szerezni, amerikai kormányzati tisztségviselők, katonák tömegét vonnák eljárás alá Hágában, akik aztán a holland fővárosnak azt a marasztaló vendégszeretetét élvezhetnék, melyet a globális nagyságrend szerint pitiáner háborús bűnösökre oly nagy vehemenciával rákényszerítenek a Balkántól Afrikáig. A világban azonban az erő törvénye érvényesül, a győzteseké az igazság: az Egyesült Államokban nemes egyszerűséggel hoztak a hazafi honatyák egy törvényt, miszerint a kormányzatnak jogában áll minden eszközt felhasználni arra, hogy a nemzetközi igazságszolgáltatás alá vont katonáit kiszabadítsa.

Mikor nagy méltatlankodásunk közepette a kezünk ökölbe szorul, gondoljunk arra is, hogy az Egyesült Államok a világ legerősebb hatalma, legfontosabb szövetségesünk és kiemelkedő befektetőnk – amely közvetve megszabadított minket a szovjet megszállástól, lehetővé téve legeslegújabb kori állami létünk kibontakozását, akármilyenre sikeredett is az. Szemléljük őket pragmatikusan, úgy, ahogy megérdemlik, ahogy kijár nekik. És közben fejünkben, jegyzeteinkben bővítsük csak újabb és újabb bűneikkel lajstromukat. Egy pillanatra se kelljen haboznunk, ha igaztalanul vádolnak minket, mindig legyen ellenérv, ugrásra kész ellentámadás a nyelvünk hegyén. Nyugi, van bőven mire büszkének lennünk, és bőven ami miatt jobb, ha ők meghúzzák magukat.

About this publication