The Empire Keeps Its Ears Open

<--

Úgy tizenhárom évvel ezelőtt az egyetemen, az Egyesült Államok 20. századi történelmét tárgyaló szemináriumon felmerült a kérdés, hogy a világ (akkor már egyértelműen) vezető nagyhatalma tekinthető-e birodalomnak. Amolyan Szabad Európa Rádión, Ronald Reagan kemény szovjetellenes retorikáján „nevelkedett”, vasfüggöny mögött felcseperedett, hidegháború végi gyerekként az idősebb, szkeptikus oktatóval vitába szállva azt próbáltam bizonygatni: a demokratikus politikai berendezkedés a garancia arra, hogy a nagyhatalmiság nem megy át birodalmiságba Amerika esetében.

Emlékezetből, ezért jócskán leegyszerűsítve idézem fel ezt az alig egyórás vitát most, hogy eme történelmi naivitás elkopásának újabb mozzanataként az amerikai lehallgatási üggyel foglalkozunk. Mentségemre szolgáljon, hogy a 2001. szeptember 11-ét követő eseményekig sokan – egyetemi hallgatónál, kezdő újságírónál sokkal komolyabb személyiségek is – éltek a „történelem végét” hirdető szellemi áramlat illuzórikus világában. Ebben az Egyesült Államok idealizált modellként volt jelen, olyan példaként, amely alapján a „szép, új világnak” fel kell épülnie.

A PRISM néven futó lehallgatási program felfedése egy kiugrott bennfentes szakember által újfent rávilágít arra, hogy bőven maradt még abból az illúzióból, amellyel immár tényleg érdemes leszámolnunk. Az Egyesült Államok nagyon jól el tudja adni magát, ám a lényeget illetően mégiscsak az a válasz arra a bizonyos egyetemi vitakérdésre, hogy igenis birodalom, vagy legalábbis akként viselkedik. Mind az agresszió, mind az elnyomás is létének szerves része. A fejlődési háttér, a módszerek persze mások, ahogy – és ez kulcsfontosságú – az a technológia is, amely korunkban rendelkezésére áll céljai eléréséhez. Róma, Perzsia, Napóleon is dominálni, maximálisan ellenőrizni akarta impériumát, de a futárok haladási sebessége határt szabott lehetőségeinek, ahogy az állami erőszak alkalmazásának képessége sem volt határtalan. A 19. század végétől, a távíróval kezdve összenyomódott a tér, megnőtt a tömegek elérésének és befolyásolásának lehetősége, aztán a 20. századi totalitárius rendszerek, százmilliós emberáldozattal illusztrálva, meg is mutatták, hogy milyen hatékonyan képesek azt alkalmazni, mielőtt éppen ebbe a hibába bele nem buktak volna.

Az Egyesült Államok fémjelezte elnyomásról jelen állás szerint kijelenthető, hogy kiköszörülte ezt, a 20. századi birodalmi kísérletek során esett legnagyobb csorbát, a tömeges erőszakra épülő megfélemlítést. Rendszeresen folytat háborúkat, amelyek áldozatainak száma elérheti a több százezret is, az általa diktált „világbékét” minden jel szerint érdeke fenntartani, ha lépéseivel minduntalan kockára is teszi. Mindennapi módszerei azonban ennél sokkal kifinomultabbak. Ennek – tetszik vagy sem – a feltétele az a korunkra kialakított infokommunikációs tér, amelynek alapvető tulajdonsága, hogy a résztvevők (az emberiséget alkotó egyének nagy része) igényein és szándékán messze túlmutatva, azok jogait, ha kell, megsértve is felhasználható a teret uraló hatalom által, céljai elérése érdekében. Minden mobiltelefon, minden hálózatba kötött számítógép a zsebünkben vagy az asztalunkon potenciális lehallgatókészülék, minden aktivitásunk a neten, a szociális médiumokon hátrahagyott lenyomat, egyéni és kollektív viselkedésünk mintája, működésünk leírása. A PRISM és társai pedig az Egyesült Államok kezében lévő eszközök, amelyekkel ezt a tényt, ha szüksége van rá, kihasználja. Amíg és amilyen mértékben csak tudja – tehetnénk hozzá, de az bizonyos, hogy egy szemernyit sem fog szemérmeskedni.