From Wave to Tsunami: Requiem for a Normal Life

Back To Origin

Milyen érdekes jogrend lehet az olyan, amely egy különös haláleset – jelesül ezúttal az amerikai zavargásokat kiváltó (?) színes bőrű George Floyd halála – kapcsán lázba hozza szinte az egész világot!
2021. ÁPRILIS 23. PÉNTEK. 3:37

Mint ismert, egy büntetett előéletű köztörvényes, kábítószer-fogyasztó ember és a helyi rendőrség összecsapása okozta a bajt a korlátlan szabadság hazájában, az Egyesült Államokban, ugyanis a fent nevezett illetőt kijárási tilalom idején igazoltatták a rend őrei, miután hamis húszdollárossal akart fizetni egy boltban. Nem találták rendben sem a papírjait, sem az aktuális állapotát – kábítószert fogyasztott és birtokolt ugyanis, valamint fegyver is volt nála –, továbbá nem engedelmeskedett az őt felszólító rendőröknek.

A párharc sajnálatos végeredménye az volt, hogy az igazoltatott és lefegyverzett, ám ellenálló embernek az egyik igazoltató rendőr a nyakára térdelt, s emiatt az illető megfulladt.

Mindez 2020-ban történt, lassan pont egy esztendeje. Eleinte az ügy inkább csak hullámokat vert, azóta
viszont tengerárrá duzzadt. Nem kellene elmélyülnünk az amerikai jogrendszerben ahhoz, hogy megállapítsuk, az esetet valamiféle startpisztoly-eldördülésnek szánták az óceán túlsó partján, hiszen szinte kizárt, hogy pont egy ilyen tragédia kapcsán kezdett volna spontán kialakulni a Fekete életek számítanak elnevezésű, immár világmozgalom. Ami egyébként úgy ostobaság, ahogy van.

Hiszen minden tisztességes ember szerte a világon csak és csakis arra teheti le a voksát, hogy minden emberi élet számít. Mi több! Minden élet számít!

Amit a Teremtő nekünk adott ajándékba, az mind számít. Az őserdő feleslegesen irtott fái, a trófeájukért iszonyatos szenvedések közepette elpusztult állatoké, a bádogvárosokban tengődő, orvosi ellátáshoz nem jutó közép- és dél-amerikai emberek korai halála mind-mind számít, és ráadásul valakiknek a lelkén szárad. Áldozatok ők, egy a végtelenségig önző világ urainak áldozatai. Akik – sajnos ezt kevesen fogják fel – most egy bűnöző halála örvén próbálnak fordítani a világ kerekén, a maguk hagymázas elképzeléseit megvalósítandó. Sikerrel, mert inkább múlt idő ez már, hiszen a világ tényleg nagyot fordult. Persze az ő javukra.

A Floydot lefegyverző rendőrt, akinek a bírósági ügye napjainkban zajlik, kedden mindhárom ellene felhozott vádpontban bűnösnek találta az esküdtszék. A részletes ítélet nyolc héten belül várható, a rendőr állítólag negyven év börtönt is kaphat. Ám nemigen esik szó arról, hogy a saját életét védte-e, magyarán nem tehetett mást, mint védekezett, avagy valóban hibát követett el. Mindenesetre, miképp a mesében, ez az ügy egyfajta jeladás volt
a világ számára.

Valami olyasféle jeladás, hogy nosza, forgassuk fel a rendet, bánjunk kesztyűs kézzel azokkal, akik fegyvert viselnek, kábítószert fogyasztanak, agresszívek, lehetőleg büntetett előéletűek, valamint a napi parancsot (ez esetben a járványügyi előírásokat) is megszegik, éppúgy, mint a normális közösségi élet szabályait. Így lett aztán lényegében pár esztendő alatt – talán a meetoo-nak nevezett mozgalommal kezdődően, majd a feketék előtti letérdeplést szinte kierőszakoló buzgalmároknak köszönhetően, valamint az LMBTQ-őrületet terjesztő erőszakosok tevékenysége következtében, no meg a Szögi Lajost és Marian Cozma kézilabdázót meglincselők s a velük kesztyűs kézzel bánók asszisztálásával – teljesen felforgatva a világ, amelyben az emberi, a mások életét és a természet törvényeit (ezek szerintem isteni törvények) tisztelők hangja a leghalkabb.

Tegyük a szívünkre a kezünket! Bizony, mi vagyunk az áldozatok. Mi, akik szeretnénk – félreértés ne essék, szerte a világon, keresztények, buddhisták, muszlimok, hinduk és zsidók – az isteni természet parancsai szerint élni, békében,
a magunk társadalmának törvényei szerint. Csakhogy ezt egyelőre bizony nem tudtuk elérni.

A kábítószeres, amúgy terhes anyák kirablására „szakosodott” Floyd viszont csak egyetlen szempontból áldozat. Elveszítette az életét, holott megtarthatta volna, ha tiszteli a rendet. Ám nem tette, s felfordult világunk kovácsolói alig egy év alatt szinte hőst faragtak belőle. De hős ő csak egy értékét vesztett világban lehet, a tisztességes gondolkodásukat már rég elvesztő emberek szemében. A hullám magasba emelte ugyan, de ugyanez a tengerár el is görgeti majd valahová, a felejtés óceánjába, hogy kellően költői legyek.

A kérdés persze az, bolond világunk merre tart? Mikor és hogyan lesz vége a szakadatlan – és legyünk őszinték, egyre nehezebben viselhető – őrületnek, a nyílt társadalom nevű kotyvalék ránk erőltetésének, a színtiszta hazugságból fakadó demokráciaexportnak (Floyd igazán remek példája a demokratikus, exportra érdemes amerikai „terméknek”), avagy a polgárpukkasztó, ám lassan jogszabályba foglalt olyanfajta cselekedeteknek, mint hogy holnap megesküszöm a csillárommal vagy a macskámmal. Ezen „jogok” érvényesítése, félreértés ne essék, némi képzavarral élve, itt toporog már a küszöbünkön.

Nem kétséges, hogy a modernnek becézett világ mostanra már felélte erkölcsi tőkéjét. Hogy a természet törvényeihez, nevezhetem isteni törvényeknek is, nos az ezekhez történő visszatérés milyen cselekedeteket és mekkora lelkierőt kíván, azon közösen kellene elgondolkodnunk. Minél előbb. Mindenesetre a minimális cél nem lehet más, mint azért küzdeni, hogy minden ország maradjon önmaga, őrizze meg múltját (nekünk bőven van mit), saját becses értékeit, és tapasztalatai­ról pedig folytasson véget nem érő párbeszédet az arra érdemesekkel.

S a Nyugatról beáramló, a világot felforgatni szándékozó őrületeket pedig, beleértve a Floyd-féle történetet és azok tanulságait, mint a dagadt ruhát, hagyjuk másra. Kevésbé költőien: hagyjuk meg azoknak, akiknek a tanulságokat levonni illenék.
(A szerző újságíró)