Biden Signs Nightmare Bill for Crypto Investors

<--

Az Egyesült Államok elnöke aláírta azt a törvényjavaslatot, aminek részeként 2024-től szigorú, sok esetben betarthatatlan adótörvények vonatkozhatnak majd az amerikai kriptovaluta használókra és szolgáltatókra. Az ügy előzményeiről itt számoltunk be. Habár ezt követően esni kezdett a BTC árfolyama, a sors iróniája, hogy ugyanez a törvény egy 1200 milliárd dollár értékű gazdasági mentőcsomagnak is zöld utat adott, amit további pénznyomtatásból fognak finanszírozni. Ez a nagyobb képet nézve fundamentálisan az infláció elleni védekezés eszközének tartott bitcoint erősítheti.

Az elfogadott adótörvényhez már rögtön az aláírást követően módosító javaslatokat nyújtott be egy demokrata és republikánus szenátorokból álló csoport, akik többek között azt szeretnék elérni, hogy a hétköznapi emberekre ne vonatkozzanak az új szabályozás bizonyos pontjai. (Például, hogy feljegyzéseket kelljen vezetni arról, hogy egy DeFi appon belül névszerint kikkel hajtottak végre tranzakciókat.)

Az Egyesült Államokban egyre több politikus tesz említést a bitcoinról, vagy szólal fel a kriptovaluta tulajdonosok érdekében. Vannak közöttük, akik maguk is bevallottan rendelkeznek ilyen eszközökkel, de olyanok is, akik egyszerűen csak rájöttek arra, hogy az egyre népszerűbbé váló ágazat melletti kiállás sok fiatal szavazót jelenthet számukra.

Ahogy a régi döntéshozók helyét átveszik az új generáció képviselői, egyre kedvezőbb megítélés alá eshetnek a kriptovaluták is. Most még fura lehet ezt kimondani, de talán már nem ördögtől való azt feltételezni, hogy még a mi életünkben egy bitcoin tulajdonost választhatnak majd meg az Egyesült Államok egyik következő elnökének.

About this publication